A nagy sikerű videóimban már foglalkoztam a Benderrel, de úgy gondoltam, hogy minden új tapasztalatot le kellene jegyeznem a programról, mivel egy komolyabb pályához elengedhetetlen a használata. A videóimat nem vagyok hajlandó visszanézni, csoda, hogy még nem töröltem le őket. Írásban erősebb vagyok, mint szóban, így ebben a bejegyzésben gyűjtöm minden Benderrel készített objektumom paramétereit. Leginkább magamnak, de idővel nyilvánossá teszem a posztot, hogy másnak is segítséget nyújtson.
Mivel pályát és objektumot sem "fejből" építek, így egyszerűbb, ha valamelyik BVE Klub útmutatót mindig megnyitjuk, hogy ha elakadnánk, akkor egyből segítséget kapjunk. Szóval nézzük a mostani útmutatót: LINK
(sajnos nem sikerült még rájönni, hogy a bejegyzéseknél a kis borítóképet hogy lehetne úgy megadni, hogy ne az első képet használja fel, ezért kell mindig betennem vmi random sz@rt előre, köszönöm a türelmet érte)
A lényeg a leírás elején az, hogy egy tetszőleges 'nyers' objektumot kell megnyitnunk, amit a program szegmensekre darabol és ezeket a szegmenseket forgatja el egy adott szöggel. A Z tengely, vagyis előre irányba tolja el a másolatokat (szegmenseket), így a nyers objektumot is ebben az irányba kell létrehozni. A legvégén majd beforgatjuk a megfelelő állásba. Radiusnál ugyanazt az értéket kell használni, mint a .Curve parancs esetén.
1. - 300 méter hosszú ívelt sín készítése
NoS: 12
SL: 25
BL: 300
Rad: -500
Erre a sínre a Hungária körúti híd/felüljárónál van szükség, mivel itt -300 as ívet állítottam be -500-ról, viszont a jobb oldalon lévő 4. vágány kisebb mértékben eltér a többi vágánytól, tehát nem abban az ívben kanyarodik, mint a 0-ás sín. Ezért használtam nála az eddigi ívet, tehát az 500-as Radiust. Block length: az egész b3d milyen hosszú legyen: 300 méter. Ezen nincs mit magyarázni, kb 300 méter alatt tér el annyira, hogy megfelelő növényzettel le lehessen választani a többi vágányról és ne lássuk az objektum végét. A lényeg az első két paraméternél van. A képen ugyanaz az íves objektum található, de két különböző módon hoztam létre őket. Baloldali az, amit alapból megadtam, a jobboldalinál a NoS 300, SL 1. módot. Az a hasonlóság a kettőnél, hogy a két paraméter szorzata megegyezik a Block lenght-el. Tehát messziről teljesen mindegy, hogy a 25 méteres alap objektumunkat 1 méteresre bontjuk és azt teszi fel 300-szor a Bender, vagy 25 méterest 12-szer. A képen nem látszik a különbség, nekem azért szimpatikusabb ha az alap objektumot használja szegmens hossznak és azzal bűvészkedik tovább a program.
Amikor beillesztettem a pályába a 4. vágány Railend parancsa után, pont ahol kezdődik a 300-as ív, csúnyán "jobbra állt", így keresni kellett egy szöget, amivel balra toltam. Ez a -17 fok lett, nem tudom, hogy miért, próbáltam rájönni, de egyelőre nincs ötletem. Ha ezeket végignézem, legközelebb kb 3 perc alatt tudok hasonlót készíteni.
2. - 90 fokos kanyar
NoS: 8
SL: 1
BL: 8
Rad: -5
Ez az objektum kicsit természetellenes, mert ilyen kis ívben nehezen fordulnának be még a helyi Lada rally-s fenegyerekek is, de Csömörre 1-2 ilyen kisebb kiterjedésű kanyarra volt szükségem. A sín közelsége miatt nem akartam az egyszerűbb megoldást választani, ahol két egyenes utat teszek le, a valósághű pályaépítéshez nagy részben hozzájárul a görbületek alkalmazása. Nézzük miről is van szó:

Kezdjük a Radius-al, mert onnan kell a többit számolni. Elméletileg mind pozitív mind negatív irányút lehet úgy forgatni, hogy vagy bal vagy jobb kanyart kapjunk, de ez itt egy -5-ös radius. Ha hosszabb kiterjedésű ívet szeretnénk, akkor megadhatunk nagyobb számot is. Nyers objektumnak most egy 1 méter hosszú utat használunk, ezért a szegmensek hossza (SL) is 1 lesz. Ebből a kettőből számolom ki az egész blokk hosszát. Ide egy minimális matek kell, ez a kanyar egy kör negyed kerülete, amit meg 2r X
ami most 2 * 5 * 3,14 = 31,4 és ezt elosszuk a 4-el, akkor 7,85-öt kapunk. A BL tehát 7,85, kerekítve 8-at adtam meg. Előbb már használtam a NoS * SL = BL ötletet, így a NoS itt 8 lesz.
Itt már a pályában, persze ahogy az előző képen is látszik, forgatni kell egy kicsit. Ő most 45 + 90 fok után áll így. (A kép további része ne zavarjon senkit, az egyik legrégebbi RV-t használom pályaépítéshez, hogy gyorsabban frissítsen, ezért ez a csökkentett megjelenítés)