Régen, amikor megismerkedtem ezzel a játékkal és a szimpla vezetésen túllépve a pálya- és objektumépítés irányába kezdtem el megindulni, még nem gondoltam volna, hogy milyen izgalmakat rejtegethet egy ilyen munka, mennyire kiélhetem alkotási vágyamat egy ilyen programmal. Előtte a kreativitás és a fantázia teljesen más területeken mutatkozott meg bennem, autodidakta módon tanultam gitározni, de pár alap Nirvana számon kívül mindig saját zenéket játszottam. Ahogy akkor az akkordok és hangok épültek egymásra, úgy most pötyögöm (pontosabban már másolom) a [MeshBuilder] és [Texture] parancsokat egymás után a végtelenbe. Ha megyek valahová az utcán, mindig azon gondolkozok, hogy de jó lenne ezt a környezetet megépíteni, ezt az épületet áthelyezni a virtuális világba. Régen hatalmas vággyal kezdtem neki a rövidke Cinkota - Csömör vonalnak, hogy a pályát bármelyik szakaszáról fel lehessen ismerni, hogy valami extrát adjon a régebbi verzióhoz képest, és most ugyanígy vagyunk a 120A-val is. Két valós pályát próbálok meg beleerőszakolni az OpenBVE-be több-kevesebb sikerrel. Már jó 2 éve ezzel foglalkozok, és napról napra egyre több feladat adódott. Igaz, még mindig érdekes számomra a H9, de sokszor elgondolkozok, hogy mennyivel egyszerűbb dolgom lenne, ha fiktív pályát építenék. 

Miért utálok valós pályát építeni? Minden kétszer annyi időbe telik

Egy szimpla épületet vagy ívet is előre meg kell tervezni, méreteit lemérni, Google Street Viewerrel próbálni valami használható textúrát beszerezni és összerakni. Itt mindennek meg van a helye, nem én adom meg a paramétereket, hanem azt már megadta a valós élet, a tervezők, építészek és nekem őket kell követnem. Ha valami nem tetszik, vagy rohadt bonyolult megépíteni, akkor is neki kell állni, mert azért építek valós pályát, hogy legalább kicsit hasonlítson az igazira. A fontosabb objektumokat végig kell szenvedni, mert hiányoznának az adott szakaszról. Ha 4 vágány fut még mellettem, akkor is meg kell építenem, ha soha az életben nem fogok arra járni a saját vonatommal, akkor is végig kell szenvedni a váltókkal, mert a valóságban az ott van. Sajnos ha valami ott van, akkor annak az én pályámban is ott kell lennie. Hamar meg lehet unni ezt, valamennyire korlátozódik a szabadságom és előbb-utóbb minden egy megoldandó problémává tevődik össze. Rajzolnod kell, de azt amit mondják. Ha gömböt, akkor gömböt, hiába tudsz és szeretnél inkább kockát. 

Van összehasonlítási alap

Fiktív pályában kitalálunk valamit, aztán ha az túl nehéz feladat, akkor módosítunk kedvünk szerint. Nem akarunk 20 km-es pályát építeni, mert elfogy a lendületünk? Akkor legyen csak 15. Minden problémára van 100 megoldás, itt csak 2 megoldás létezik. Megépítem, vagy kihagyom? Ha kihagyom, vagy leegyszerűsítem, akkor mennyire lesz az szembetűnő? Mindent össze lehet hasonlítani az eredeti képpel, míg fiktív pályánál bármire gondolhat a szerző és azt bármennyiszer módosíthatja is. Nincs szerintem olyan fiktív pálya, amit az első perctől az utolsóig ugyanazzal az akarattal, ötletekkel építettek végig, ahol nem változott volna egy-egy terv. Itt meg van adva, hogy minek kell lenni a pályán. Egyre kisebb dolgokra is odafigyelek, így megindítva egy végtelen lavinát, feszegetve a határainkat, hogy "én bizony mindent beleépítek ebbe a pályába", egyre jobban törekedünk a valóságra. Ami az elején tetszett, az első sikeres objektumok, azokban már csak a hibát látom, egyre jobban a maximumra törekedek és nagyítóval keresem a hibákat, ami egy nagy gondot eredményez, mert

Nem szabad átesni a ló túlsó oldalára

Egyre több időt felemészt ez, de ami rosszabb, fölöslegesen terheljük a gépet és értékes fps-eket vesztünk értéktelen dolgok miatt. Két dolgot be kell látni: a teljes valóságot sosem fogjuk tudni felvinni az OpenBVE-re, a másik, hogy jobb egy nem tökéletes, de kész pálya, mint egy soha el nem készülő. Az életben sosem tudjuk, hogy az elvesztegetett időt, amit már leéltünk, mennyi hasznosabb és értékesebb dologra (pl tanulás) fordíthattunk volna. Én már nagyon sok időt rááldoztam erre a programra, és mit tudok felmutatni? Egy pályát nem készítettem még el. Átestem a ló túlsó oldalára nem is egyszer, szóval bátornak kell lenni, és visszatérni az egyszerűbb és gyorsabb megoldások felé, hogy minél előbb végezzünk a pályával. Nem szabad egy problémánál sok ideig leragadni, sok energiát felemészteni. Viszont amit ezzel az egésszel mondani akarok, az az, hogy egy olyan középutat kell megtalálni, ahol még felismerhető a valóság, de mégis gépbarát megoldásokat tudunk alkalmazni. Na ezt a középutat utálom megkeresni. Fiktív pályán valahogy szélesebb ez a középút, mint itt. Sokszor túl kell lépni a gőgön, hogy "ha nagyon akartam volna, meg tudtam volna építeni ezt is", és gördülni tovább a pályán, egy kitérőt leküzdöttünk, majd kisiklunk a következőn :D

Az örök hiányérzet miatt

Ha eddig nem volt elég szubjektív az írás, akkor innentől tényleg azzá fog válni. Nem tudom, hogy más is így gondolja-e, de én sokszor úgy érzem, hogy amit építek, nem lesz egy teljes egész, csak egy kis csonka darabka az adott pálya a többi vonalhoz képest. Az UJP16 tervezésénél többször kellett lebeszélnem magam, hogy Páskomliget / Bánkút utcánál pozitív értéket írjak a Curve után és ne balra induljak el a MÁV telep felé, hanem a temetőhöz menjek (pozitív gondolatok :D) és kövessem a "fiktív villamos valós környezetben" elképzelésemet. Ellenkező esetben a 69-es villamost kezdtem volna el építeni, amivel így magában nem lett volna gond, de tegyük fel, hogy egyszer befejezem, szenvedek vele pár évet, és akkor lesz egy valós vonalam a sok közül. Lefedtem 6 és fél kilométert a budapesti villamoshálózat kb 150 kilométeréből, szóval semmire sem lett volna elég, pár kanyar után biztos hiányérzetem támadt volna, hogy "de jó lenne ehhez még a 62-es is". Ugyanígy érzek a H9-el is, Cinkota és Csömör egy nagyon kis darabka az egészhez képest. Előfordul, hogy úgy vélem, ezt a pályát az Örstől kellene elkészíteni és majd csak akkor kiadni, teljes egészében. Csak hogy az nem most lenne, így próbálok a hiányérzet ellenére is úgy gondolkozni, hogy előbb adjak ki valamit, még ha apróka, akkor is. Amcsifocis példával élve tegyük fel az első pontokat a táblára, még ha egy field goallal is, nem kell mindig a 4. kísérletre rámenni. Egy fiktív pályánál is előfordulhatnak hiányérzetek, mivel tervezni mindig egyszerűbb és gyorsabb, mint véghezvinni az adott dolgot, de a fiktív pályák valahogy önmagukban is egy egészek, mivel nem tudjuk mihez hasonlítani. A valós pályák (kevés kivételtől eltekintve) viszont mind egy rendszer részei, egy hálózat egyetlen vonala, ami más vonalakkal találkozhat. Amikor ilyen közös szakaszokon gurulunk mind a készítő, mind a játékos kedvét meghozza a másik vonalhoz is, ami viszont nem épült meg, így marad ez az örök hiányérzet. Mindig amikor "útelágazodelútelágazsáshoz" érkezünk szívesen mennénk a másik úton is, sajnos az OpenBVE nem az Omsi vagy az OR, kevesebb valós pálya épült meg és még kevesebb elérhető. Lehet, hogy a "Kasza Levente and Co." pont ezt a hiányérzetet megelőzendő gondolkodik teljes hálózat ki vagy nem kiadásában, egy-egy vonalat önmagában nem akarnak publikussá tenni, hanem talán majd egy nagyobb csomaggal fognak kedveskedni a tisztelt  OpenBVE-s társaság részére :D De ez egy másik történet.

Nagyobb elvárások

Pályát építeni elvileg egy szórakozás, egy hobbi, így nem kellene foglalkozni a fent említett közönséggel, de nehéz kizárni az emberek véleményét, főleg akik már sokkal nagyobb munkákat letettek az asztalra. Egy valós pálya talán nagyobb népszerűségnek örvend, mint egy fiktív, így sokkal többen várják és sokkal magasabbak az elvárások is. Utálom, amikor ez eszembe jut, mert ilyenkor kezdek letérni megint a középútról és túlzásokba esni, valahogy meg akarok felelni mindenkinek, pedig az lehetetlen. Régen azért építettem egy pályát, hogy majd milyen jót fogok vezetni rajta, most már sajnos úgy érzem, hogy én leszek az, aki a legkevesebbet fog vezetni a saját pályámon, mivel a sok tesztmenet következtében kellően megutáltam és meguntam a készülő pályáimat. Ez nem egy jó érzés, hogy már csak az elvárások miatt készítek valamit, illetve a játékélmény nekem már az építésben és a kreatív munkában teljesül az OpenBVE-ben és nem a konkrét vezetésben. Játszani tudni kell, és nekem a játék jobban kiteljesülne egy fiktív pályában, ahol tényleg mindent én határozok meg és ahol kb. minimális az érdeklődés. Persze senki sem tartott fegyvert a fejünkhöz, hogy nekünk Greczula úrral fel kell építeni a 120-at a semmiből, de ha már belevágtunk, akkor végig kell építenünk Sülysápig, nem hagyhatjuk cserben azt a sok lájkolót és érdeklődőt, mivel az eddigi legvalósabb nagyvasúti pályát építhetjük meg az OpenBVE-ben. Komolyabbak már az elvárások és nem lenne jó érzés csalódást okozni senkinek sem. Még azokat sem szeretném kiábrándítani, akik amúgy egy 100 méteres alap Ground-os üres pályánál nem érdemelnének többet. 

Összességében nem akartam ennyire negatívan írni a valós pályák építéséről, lehet, hogy készítek majd egy ellenírást is a pozitív dolgokról. Ezek az én véleményeim, lehet, hogy más építők teljesen máshogy állnak a dolgokhoz. Megéri a szenvedést, az biztos, mert én "rá vagyok izgulva" a valós környezet virtuális világban való megjelenítésétől ezért is építek valós pályákat, még ha sokkal nehezebb és unalmasabb is. Talán egy-két kezdő is olvassa ezt a sok betűhalmazt és első pályájaként inkább egy egyszerűbb és fiktívbe vág bele, ahol kevesebb a csalódás és nem veszi el véglegesen a pályaépítéstől a kedvét a sok sikertelenség. Mert először abból van több, de később megtérül minden perc, amit erre a játékra áldozunk, csak szép lassan kell fejlődni lépcsőről lépcsőre. Én persze hülye voltam és egyből a H9-be vágtam bele, ami sok elpazarolt időhöz vezetett, mivel sok objektumot átépítettem ahogy fejlődtem és még mindig nem tartok sehol. Remélem sokan nekiállnak majd új és újabb pályák építéséhez, de türelemmel kell lenni, ez a játék sajnos a türelmes emberek játéka, mivel nagyon időigényes az építés. De a sok negatív érvem ellenére igenis szép munka és jó érzés valamit sikeresen elkészíteni.

Remélem minél többen átélik ezt a jó érzést és a szar mindennapokból ki tud szakítani egy kicsit ez a játék, ez a virtuális kis világ, ami jegyzettömbökben és paintekben épül, de egy kis időre elfeledteti az ember szomorúságát, egy kis időre színt visz az unalmas percek helyébe, egy kis időre újra gyerekek leszünk a komor felnőtt testekben, mert nagyon leegyszerűsítve erről szól a játék: a játszásról!